Preier Bálint története
Kalandterápia
Egy könyv a belső útkeresésről, emberi kapcsolatokról, az utazás fizikai és lelki kihívásairól egy mindenre kész kalandor szemszögéből és élményeiből.
Rólam
Érezted valaha a késztetést, hogy felvegyél egy hátizsákot, és nekivágj a nagyvilágnak? Vágysz az ismeretlenre, új ízekre, kalandokra, szerelemre? Egy nagy terhet cipelsz, amelynek elengedéséhez jó megoldásnak látod kiszakadni a hétköznapokból?
8 év alatt 4-szer vágtam neki az ismeretlennek. Több száz km gyalog, 6600 km biciklivel, több tízezer repülővel, stoppal, busszal, vonattal, épp mikor mihez volt kedvem.
Először árvaházakban vállaltam önkéntes munkát Erdélyben, Nepálban, Indiában, mert segíteni szerettem volna a világnak, kicsit jobbá tenni azt. Majd első utazásaimról hazatérve rájöttem, hogy én is segítségre szorulok, így összecsomagoltam pár dolgot és elkezdődhetett az én kalandterápiám.
A tájak szépsége megtanított látni, az emberek kedvessége előhozta a rejtett értékeimet, azzal hogy másoknak segítettem, végül én lettem, aki a legtöbbet kapta.
A kihívások teljesítése közben lelkileg és fizikailag is szárnyra kaptam a rengeteg nehézség mellett is.
Erre az utazásra hívlak magammal, amely annyi eseményt, élményt, csodát adott nekem, hogy új emberré válhattam.
A könyvről
Sokszor azt gondoltam, hogy kell egy rajtunk kívül álló dolog, ember, vagy egy meghatározó esemény, ami gyökeresen meg fogja változtatni az életemet. Mindig csak vártam a megfelelő alkalomra, majd kiderült, hogy csak egy valami tud segíteni. A megoldás pedig én magam voltam.
A belső hang mely folyamatosan arra késztetett, hogy menjek és keljek útra, egy idő után olyan hangos lett, hogy éreztem, muszáj hallgatnom rá és követnem. Sokszor minden előzetes felkészülés és ismeretség nélkül vágtam bele az utazásokba, amik életem legjobb kalandjai, élményei és ráeszmélései lettek és az út végén belső békében és megérkezésben teljesedtek ki.
18 fejezeten, 384 oldalon keresztül mutatom be utazásaim külső és belső megélt csodáit, vívódásait több nagy vándorláson keresztül.
3990 Ft
Idővonal
Fékevesztett, végtelen tombolás, bulizás a saját szórakozóhelyünkön
Az Út, amivel távolabb kerültem magamtól
Önkénteskedés egy hargitai árvaházban
A nyomortelep igazi arca
Kathmandu melletti árvaház mindennapjai a földrengés után
Spirituális útkeresés, árvaház, ashram, meditációk
4000 km biciklivel, két táskával és egy sátorral
Vissza Ázsiába, 2600 km biciklivel
Egy Új élet kezdete
Történetem számokban
Országok: Spanyolország, Erdély, India, Nepál, Magyarország, Thaiföld, Laosz, Kambodzsa, Vietnám, Malajzia, Indonézia, Mianmar
Értékelések
-
Már az online bejegyzések is magukkal ragadtak, amiket Bálint az utazásai alatt írt. Amikor megtudtam hogy könyv is készül mindebből, tudtam hogy meg kell rendeljem. Jól tettem, a könyvespolcom örök... Tovább olvasom darabja lesz ez az őszinte, kendőzetlen, humoros, néha komor de felemelő könyv. Gratulálok!
2022.06.15.Engem teljesen magával ragad Bálint könyve.Volt,ahol a könnyeim potyogtak és volt,ahol hangosan felnevettem.Van valami különös energia benne,cipelem magammal a táskámban, mintha a Nap egy sugara lenne velem nehezebb napokon.Részleteket is... Tovább olvasom jó kiolvasni belőle, amikor az ember töltésre vágyik.Szívből ajánlom mindenkinek❤🙏!Egy igazi "Kalandokkal teli terápia"😊...
2022.06.09. -
Nagyon szerettem Bálint könyvét, régen kötött le ennyire egy könyv, teljesen más , ha az ember olyan valakitől olvas aki nem idegen számára. Kis könnyed olvasmányra számítottam először , aztán... Tovább olvasom jött az arconcsapás… bumm , ez kemény sztori. Nagyon sokat adtál Bálint, szerintem nem csak nekem! Mellesleg nagyon jókat is nevettem közben 😀 Köszönöm, hogy elolvashattam, csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy tegye ugyanezt és egy picit biztosan megváltozik a gondolata. 🙏🏼
2022.06.01.Szívből ajánlom elolvasásra Bálint könyvét. Sokkal többet kaptam, mint amit vártam. A korábban publikált élménybeszámolókat olvasva hasonlóra számítottam. Egy könnyed úti kalauzt vártam sok képpel. Ezzel szemben egy érzelmi hullámvasúton... Tovább olvasom találtam magam. Megjártam mély bugyrokat, repültem a fellegekben. Nagy bátorságra vall maga a kalandozás is, de még nagyobb merészség kellett ahhoz, hogy papírra legyen vetve és a nagy nyilvánosság el is olvashassa. Csak gratulálni tudok hozzá és kívánom, hogy mindíg legyen meg a lelki egyensúly ami az élethez kell.
2022.06.01. -
Nagyon tetszett a könyv. Régen kötött le ennyire valami. Érdekes valakit megismerni ennyire, akit már korábban is ismertél. Mindenki vágyik világgá menni. Te most ezt megadtad nekünk ezzel a könyvvel.... Tovább olvasom Köszönöm! 🙂
2022.05.31.A könyved Bálint nagyon tetszett 🙂Őszinte , vicces, sokszor elgondolkodtató!Ami a mai világban nem is baj , ha megáll az ember és az értékeket észre veszi!Olyan volt olvasni mintha beszélgetne... Tovább olvasom veled az ember😁Kicsit bele láthattam az utazásaidba is! Élmény volt olvasni! Köszönöm szépen🙂Ajánlom mindenkinek!🙂
2022.05.31. -
Zseniális a könyv, szinte egyben elolvastam, letehetetlen. Rendkívül humoros,inspiráló és őszinte. Biztosan többször elolvasom, bekerült a kedvencek közé. Bálint személyisége teljesen átjön belőle, több ilyen értékes emberre lenne szükség a... Tovább olvasom mai világban, akkor nem ilyen rohanó tempóban haladnánk az elkorcsosulás felé.
2022.05.31.Nagyon szerettem olvasni Bálint írásait már akkor is, amikor úton volt. Nagyon szeretem a könnyed humort, amivel megfűszerezi kalandjainak elmesélését. Nagyon jó értékrendet képvisel. Racionalitás és spiritualitás ennyire talán nem... Tovább olvasom is lehet harmóniában, mint ahogy ezeket ő éli meg. Nem akar meggyőzni a helyes útról, de arra sarkall, hogy én is elkezdjem kutatni a saját viszonyulásomat a világhoz. Könnyen olvasható, igazi értéket közvetítő könyv. Kihagyhatatlan!
2022.05.31. -
🔴Ez_egy_nagyonjó_könyv! Ajánlom mindenkinek, aki szerint fontos az önismeret, akit érdekel a kapitalizmus vs. spiriuál balansz, és akinek elege van már az emberiséget átölelő harmatos kamuból, és szeretne valóságos, őszinte, hatásfokkal... Tovább olvasom rendelkező élettörténetet tapasztalni. Olvassátok el!
2022.05.25.A Kalandterápia rendkívül izgalmas könyv egy fiatalember lelki és fizikai útjainak történetéről: a megnyerő, szellemes stílusú kötetben 18 fejezeten keresztül együtt utazhatunk a szerzővel Európától kezdve különféle távol-keleti országokig. Végigjárhatjuk... Tovább olvasom vele többek között az összesen közel 7000 kilométeres ázsiai kerékpárutakat, s mindeközben megismerhetjük útnak indulásának okait, motivációit, hazatérését, s a szerző „kalandterápiájának” eredményét. Lebilincselő olvasmány segítésről, lelki és fizikai nehézségek legyőzéséről, fejlődésről, megérkezésről. Szívből ajánlom mindenkinek a könyv elolvasását! 😊📖
2022.05.24. -
Régóta nem olvastam ilyen inspiráló könyvet. Bálint történetei bizonyítják, hogy az élet a legjobb "forgatókönyvíró". Az elmesélés hangulata olyan,mintha egy baráti beszélgetés alkalmával sztorizna Bálint. 🙂 Mindenkinek jó szívvel ajánlom!... Tovább olvasom
2022.04.25.Profi brigád, ajánlom őket!
2021.01.25.
Kalandjaim képekben
A csapat
Preier Bálint
A könyv szerzője
Bánlaki D. Stella
Szerkesztő
A mű egyetlen részlete sem használható fel, nem tárolható és nem sokszorosíthat az író előzetes írásbeli engedélye nélkül.
Made by: ComplexDigital